Lukács László: Szelídség ll.

Ha én patak volnék,
kövek közt elfolynék, -
hátamon habomon
virágszirmot hoznék.

Hogyha én hegy volnék,
bátran magasodnék,
de egy felhőcsókra
púposan megállnék.

Hogyha eső volnék,
lágyan csorgadoznék,
ezer hűs cérnámmal
eget földhöz varrnék.

Hogyha csillag volnék,
messziről csillognék,
őzike szemében
keresztként megállnék.

Ha pedig őz volnék,
erdőn kóborolnék,
vékony lábaimmal
békén harasztolnék.

Gallyakat szagolnék,
gombát szimatolnék...
Puha fehér farral
fatörzset csiszolnék...

Nagyon boldog volnék...