Lukács László: Szelídség lll.

Ha én patak volnék,
kövek közt elfolynék,
hátamon, habomon
virágszirmot hoznék.

Hogyha én hegy volnék,
bátran magasodnék,
de egy felhőcsókra
púposan megállnék.

Hogyha eső volnék,
lágyan csurgadoznék,
ezer hűs cérnámmal
eget földhöz varrnék.

Hogyha malom volnék,
napnyugtáig járnék,
vörös égaljában
őrölném az estét.

Ha pedig híd volnék,
víz fölé hajolnék,
fényes tükör felett
sötét levélt lesnék.

Ha meg hó lehetnék,
csendesen leesnék,
fehéren vattáznám
a föld sebes testét...