Első szerelmem idejében,
Mikor láttam, hogy szíved értem
Megszünt dobogni, kérkedém:
Majd lennél egykor még enyém!
Ha dalaim bús szárnyra kelnek,
S mint költőt szerte ünnepelnek:
A kék ruhás lány, fogadok,
Megbánja még, hogy elhagyott!
Bohó ifjúság! Férfi lettem:
Sohajtozám dicsért rimekben.
Kiváncsi is tudom, de hány:
Ki volt a kék ruhás leány?
Csupán tehozzád száll hiába
A csengő-bongó rímek árja.
Sok szép dalom nem érdekel,
Visszhangra nálad egy se lel.
S én vallom: szép versek mit érnek,
Ha az imádott nő szivének
Többé annyit se mondanak,
Mint léha, bókoló szavak?
Volnék inkább a régi senki,
Kinek nevét csak szájad ejti,
S ne papíron, de kebleden
Lelném meg rímed', szerelem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése