Hadd nyögjön a vadon az ítéletidőtől,
hadd verjen partokat a lázadó folyam,
feloldom lelkemet, melyet fájdalom őröl,
a természet komor, éji hangjaiban.
Nem vagyok egyedül - a szenvedést megosztja
velem az éjszaka, a nagy testvér s barát.
Zokogásában én fuldokolok zokogva,
s harcában hallani átkaim moraját.
/Ford.: Hárs Ernő/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése