Te, ki felett a nap sugarat ontva ég még,
s csillagkoszorusan halad az éjszaka,
ki úgy lélegzik, él, hogy nem gátolja rémség,
se börtön alacsony boltja, se lánc vasa -
a kősírok alól, hol bűze fojt a légnek,
s onnan, mit szikla, hab, s szuronyok hegye véd,
halld meg, fogadd, szabad barát, az elitéltek,
élő barát, a holt társak üzenetét!
Lám, minket árnyakat, kiket kiszakítottak
honukból, véreik, barátaik közül,
minket tűz bélyegez, korbácsütés nyomorgat,
a hóhérok kárleső tömege vesz körül...
Hadd zúgjon hát a dal, mint kürtök jeladása,
szálljon a földön át, ébresszen szíveket,
legyen hangja nekünk temetés gyászimája,
nektek lépcső, mely szebb napokhoz vezet!
/Ford.: Hárs Ernő/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése