1.
Lelkem akár az őszi ég
darvak szavával van tele:
alkony, ezüstös szürkeség,
havak hidege, lehellete
és suhogás, szárnyak, szelek,
bolygatják fázó lelkemet.
Mily messzeség választja el
kezem kezedtől, tengerár:
a zúgó semmi felesel
szivemmel amely visszavár:
jöjj fogd meg kihülő kezem
kezeddel mely a szerelem.
2.
Üdvözült párna, hol fejed
keresvén fehér enyhhelyet
fejemhez borult éjszaka?
kihült meleg tündérhava:
ahol az édes ifjuság,
sikosan hajló ifjú ág
a tündérszerelem maga
vett karjaiba éjszaka.
3.
Szivemben, nagy vizek alatt
csak csillagok vannak velünk -
szél nem ráz ajtót ablakot,
barlangban rejtezünk.
Itt élünk halvány szeretők,
ajtónk előtt a zöld hinár,
ott fenn a sok boldog madár
hiába hína már.
Karodra hajtom arcomat,
mi altat, a hullámverés?
vagy amit szíved küld felém,
az édes lüktetés?
Álmomban hív a könnyü ég,
a tavasz lángja, lepkeszin,
s te lassudan lecsókolod
álmodó könnyeim.
Sírok, kereslek messze fenn,
kinyujtom könyörgő kezem
úgy hívlak mig itt átölel
karod, a szerelem.
/Forrás: H.A., Ének a síkságon/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése