Akartam kerteket, tele nyíló virággal,
Édent álmodtam én, élő tündérvilággal,
kék tavat, drágakő-fénylésü láthatárral:
már nem kell semmi sem: csak rámnevess akárhol.
Mert, rózsa s gyöngyvirág, az ajkad és fogad
célt buja vágyaknak Édennél jobban ad,
s szafír-tó a szemed, s villant tükre alatt
roppant távlatokat, s izzó égboltokat.
Mósuszillatu test, amelyre könnyü gáz forr,
hajó, hasis...álmodtam én, keleti mámor...
De most csak végzetes szépséged lett az álmom.
Mert a legvakmerőbb vágyaimban se járt
oly illat, mint ami arany hajadba szállt,
s mámor, mint ideges karod közt ami várt.
/Ford.: Somlyó György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése