Heinrich Vogel: Imádságok a halál révén

I.

Szent öledbe hanyatlom,
elrejtezem szivedben,
add meg nekem, szent Irgalom,
bűnöktől oldj föl engem!

Sötétedik. Egy percre még
kereszteden hadd nézlek.
Fölébresztőm is majd Te légy,
ha virrad majd az élet!

II.

Hozzám, Uram, ó térj be,
mert már estéledik.
Sok fáradságnak vége:
kenyér és bor üdít.
Te légy örök lakásom,
Benned van maradásom!

III.

Megköszönöm életemet
s a halálban a csodát,
hogy Lelkeddel fölemeled
magadhoz a por fiát.
Ajándék volt az idő,
áldalak érte, ó, dicső!

IV.

Uram, Te jól tudod,
milyen nehéz a válás.
Halál kaszája fog!
Atyám, de éles vágás!
Bár nagy itt a sötét,
mégis biztat Igéd:
ha jő feltámadásunk,
akár Te, mi is látunk.
Kulcsold össze kezünket,
fordíts Feléd bennünket!

V.

Napjaid nem avulnak
miként a mieink,
fáradtan le nem hullnak
soha szent kezeid.

Ó, rejts el szent karodban,
öledbe befogadj,
és a nagy Fordulatban
egyedül légy a Nagy!

VI.

Uram, hittel szent szavadra
ráhagyatkozom.
Úgy-e, figyelsz, míg e gyatra
imát mormolom?
Szent Igédnek bölcsejében
takarj Te magad,
békességben fekszem, miglen
ébreszt szent szavad.

VII.

Uram, azt akarod,
hogy éljenek tiéid.
Szivem vigasztalod,
így semmi már nem rémít.
Halál? Tedd, Istenem:
nézzem fölényesen.

VIII.

Fogadj el bűnösen,
Uram, amint vagyok.
Homályban kegyesen
értelmeddel ragyogj!
Sokszor kérdeztelek,
Válasz csupán Te vagy.
Jajgattam eleget.
Vigaszod nem apadt.
Szöktem, de hiába:
rajtam volt szemed.
Kereszt nagy Királya,
tied vagyok, tied!

IX.

Elnyujtózkodom hát
békésen, Istenem,
betakargatod szolgád,
s lezárod a szemem.
Ha jő a drága Hajnal,
áldlak nevetve, dallal.

X.

Uram, hanyatlom,
fogjon kezed,
mely túl sok harcon
majd elvezet
oda, hol béke
futásom vége,
s a bűn lehull,
Tedd, drága Úr!

XI.

"Kevés idő - Te mondtad -,
s megláttok engemet!"
Ezért, Uram, ó adjad:
támadjak föl Veled.
Tűnjék Föld fénye, árnya,
szivemnek egy a vágya,
hogy Téged lássalak
örökké, egyre csak.

XII.

Uram, számomra egy a fő,
hogy a győztes Te vagy.
Elém országod fénye jő,
s örök örömet ad.

Úgy örülök, mint kisgyerek,
karácsonyest ha jő:
sötétedik, és közeleg
a várva várt idő.

Szivem, ki hű Uradra vársz,
kín többé nem gyötör.
Halottas ágy, ádventben állsz...
Öröm Szentlelke, jöjj!

XIII.

Megbűnhődött Bíró! Szivem
világodért remeg:
igazság helyett kegyelem
legyen ítéleted!

Nálad nem kínoz semmi rém,
szomjúság, félelem...
Békeuralmad ünnepén,
ó, hadd legyek jelen!

XIV.

Ha majd megláthatunk ott
egy igaz Istenünk,
halálfélelmet, poklot
végleg elfeledünk.

Tiéid Véled élnek,
és zeng dicséretük.
Atya, Fiú, Szentlélek,
vonj összhangba velük!

/Ford.: Szénási Sándor/