Meghalsz, jaj, meghalsz, jaj
elhagyod ezt a világot,
sok könnycsepp, sok sóhaj
hull a gödörbe utánad.
S nem mozdulsz, nem mozdulsz,
börtönöd a kicsi árok:
hantodra sok hó hull s
megfagynak rajt a virágok.
És jön egy éj, téli nagy éj:
a temetőbe bolyongok,
szörnyü a hó, ámde ne félj,
meglelem úgyis a hantod!
S úgy mondom, úgy mondom
százszor is ott a neved,
hogy mélyen, a hódombban,
tested elönti a meleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése