1
Mondják, hogy "ősz van ősz van."
Mint a béke,
megnyugtat és elálmosít a szó.
Az embernek öregek hervadó,
deres feje jut róla eszébe.
Pedig az őszben semmi sem fehér,
mint minden elbukó kor: tarka-barka!
Sárgán virít sétányok holt avarja
s ecetfa, ampelopszisz csupa vér.
2
Hat óra sincs, s már lappang a sötét,
a hegyeken lilálló pára-hártya:
a kőrisfa gyérlombu üstökét
halálraszántan a magasba mártja.
Tövében citerázgat a tücsök,
odva száját száraz lapuk takarják,
s az emberek, kik nótáját ma hallják,
tudják, az ő órája is ütött.
Szavát majd átveszi az ősziféreg,
riog, riog, mint föld alatti kürt:
mire elhallgat, a föld is kihült,
hogy azt hinnéd, többé már fel nem éled.
3
Ködös völgyek. A nap hideg korong.
Kéklő kastély: élő Corot-i kép.
Ösvények mélyéről gyerekkorunk
bokrot zörrentő sóhajjal kilép.
Egy régi alma integet. A porban
már régesrég eltűnt csutkája is,
mint ahogy eltűnt az a szilvaíz,
melyet majszoltunk kis piros csuporban.
Idegen őszben járunk. Elhagyott
parkokban sanda szobrok vigyorognak,
s korhadnak kecskelábu asztalok:
emlékei régi nagy dáridóknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése