Egy óramű mellé ejtettem a reményt
Ahogy a bárd elvágta az utolsó pillanatot
Óriás tömeg verődött össze erre a fejedelmi kivégzésre
A vállakon csimpaszkodó gyerekek
Gyönyörtől és rémülettől tapsikoltak kezükkel
Egy másik utcában a tengerparton
A tenger szelében forgott a föld
Egy lány valami slágert kornyikált
És kivillant kicsit a bőre mely az életnél simább
Derekasan gyilkoltak mindenütt
A felvonókba menekült lovak
Emberi lényekként vihognak
Sebek földje volt ez ahol pusztító szelek sivítottak
Fák törtek benne szét az emberek kezén
Oly általános volt az izgalom
Mint egy egyszerű gyufaszál
Az emberek elmentek hazulról nem bírták tovább
Hogy tudjátok felvenni a tegnapi ruhát
Tegyétek ki zongorátokat az utcára hadd ázzanak az esőn
Nem lenne isteni meghalni egy ilyen napon mint ez a mai
A város ahol élhetek im eltávolodik
Az emlékezetből már egészen kicsi
Ide a messzelátót hadd nézem meg mégegyszer magamnak
Az ablakokban száradó fehérneműt
Paradicsom minden szétszóratott Eljött az idő
Amikor senki sem tudja többé a nevét annak akihez ér
Meg az este illatáét se amely oly idegen
Tőle akár az örmény papiros
Vagy egy vadonatúj sanzon amit már mindenki fúj
Többé semmi se köt ide még a jövő se
Nincs olyan szigony amely leszögezne
Milyen kicsi is az ég ha egyszer vége a napnak
Láthatára csalárd kapui kárhozottak
A hold azt hiszi hogy a kutyák majd tényleg belemarnak
Kézzel fogdosom a csillagokat
Éji legyek ne lepjétek el szívem
Kiálthatjátok nekem már vigyázz
Éj és megszokás kapitányai
Örökre elszököm én a végtelen nagy kalapja alatt
Ne is várjatok rám többé csalóka találkáimon
/Ford.: Somlyó György/
/Forrás: Somlyó György: Az utazás/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése