Foszforeszkáló bogarak,
Fasorok parazsa remeg,
Kemény kebel megtöretett...
Idézve szörnyet, rémeket
Éj-hercegek virrasztanak.
Nyavalyás cinikus a hold,
Az égen a száját tátja,
Bokrokba, ablak aljába,
Lihegésbe, zihálásba
Fény-tekintete behatolt.
Levegőben nedv, borillat,
Mint egy állami gyógyszertár...
Árnyékok vándor hada már
Apostolként nincstelen jár.
Padokon párocskák bújnak.
Hársillat, virág, susogás
És esti dal száll íme fel,
Sóvárog a fakult kebel,
Mintha ki pálinkát vedel
S ajkának kell az ölelés.
Felgyúl a buja éjszaka
A sötétedő kerteken.
A forró, titkos szerelem
olcsó lesz és reménytelen
És foszforként tűnik tova.
/Ford.: Bede Anna/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése