Kössön bokrétát a gyermek,
ha késő rózsát talál.
Az arany nyár duzzad, elmegy,
benn almák illata száll.
Piros fürttel, ért dióval
az ősz pompásan ragyog,
virággal s mindama csókkal,
mit szerelmes ajk adott.
Száll az ifjúság javában,
elrepül, akár a nap,
szeptember simítja lágyan
fejetek, orcátokat.
De míg a vágyak és remények
tűntét látja szemetek,
zokogva szorít az élet
hő keblére titeket.
Lám, a holdfény a folyón ma
mily keccsel táncolva lép!
Számtalan száj várja csókra
tárulón szerelmesét.
Megnő minden óra csendje,
s mit szebb sors reménye hív,
a nagy útra, mint a fecske,
készül a szem és a szív.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése