Ha lelkünk elválástól ég sajogva,
tápot talál az elménk, képzelegve,
hogy a távollevő üdv közeledte
szívünket mily boldoggá fogja tenni.
Találhat balzsamírt a fájdalomra,
ki bizalmát e reménybe vetette,
jutalmat várhat annyi gyötrelemre,
vagy örömest lesz szerelem halottja.
Percnyi gyönyörtől minden kínt felejtünk,
jöjjön bár száz keserű vád utána,
csak azt az angyalarcot lássuk újra!
De ha féltékenység facsarja lelkünk,
hiába lép ezer gyönyör nyomába,
mind szenvedésbe fúl, s haragba, búba.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése