Jékely Zoltán: Vadlibák

Hold fényinél, felhők tövében
sikoltva szállnak a libák.
Lábukra-szőtt lila kötélen
libeg utánuk a világ.

Úgy vonulnak csillag-ösvényen,
mint egy csapat bátor diák,
amint mi egykor, régesrégen,
ispilángos réteken át.

Kéklő, tömör sötétbe vésik
megvillanó, nagy éküket:
búcsúszavuk szivrepedésig
érinti, aki nem süket.

Hová mennek? Míg tart az éjjel,
húznak az alvó föld felett:
vezérli őket égi fény-jel
s őskori vadlúd szellemek.

Messzire mennek: nagy tavakban
vár reájuk a sűrű nád:
szállnak s kiáltnak szakadatlan,
mint egy csapat hangos diák,

s hogy hallja meg a szundikáló,
holdfényben hintázó világ:
csapnak a felhők közt ziháló,
sikongó égi galibát.