Kis kert, hangás mező téltől tarolva mind.
Élet sehol. Fokán egyhangú-szürke szirtnek,
ahol a végtelen atlanti ár törik meg,
az elfonnyadt szirom egy árva szálon ing.
S mégis fűszeres az illat, mely meglegyint,
mit a tenger lehel, s szellők hozzám röpítnek,
oly langyos pára, hogy szívet megrészegíthet:
felém e különös jó szag honnan kering?
Tudom! Háromezer mérföldről jön, nyugatról,
ahol az Occidens tűzcsillaga alatt oly
aléltan fekszik az Antillák kék sora:
beszívtam e kövön, amelyre kelta ár csap
a balzsamos honi légben, Amerika
kertjéből illatát a rég elnyílt virágnak.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése