Rólam mesét sohase költenének,
mint megtévesztettről, késő korok,
hogyha elmém igaz sugallatod
baljós itéletének hinni készebb:
szűzi jósnő, részvéttel teli lélek,
Kasszandra, intva gyakran jósolod,
hogy meghalok, ha néked hódolok,
de hiteled nem növeli a végzet.
A balsors, mely kijátssza végemet,
s mely kényszerít, hogy ne higgyek neked,
tiltja, hogy lépre menjek jóslatodnak.
Majd jól látom, belátva helyzetem,
hogy igazat szólsz: s mégse téphetem
le a kötelet, a nyakamra fontat.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése