Drága lelkem, ki oly sietve váltál
az élettől, hol szívünk nem lel enyhet,
élvezd örök nyugalmát a mennynek,
s én éljek a földön, hol csak a gyász vár!
Ha az éteri lak, ahová szálltál,
a földi létre emlékezni enged,
ne felejtsd azt a lángoló szerelmet,
mit szememben tisztán ragyogni láttál!
És ha látod, hogy az enyhíthetetlen
bú méltánylást nyer ott, mit a te gyászos
elvesztésed fájdalma kelt szivemben,
ki éveidtől megfosztott, imádkozz
Istenhez: vigyen látásodra engem
oly gyorsan, mint téged ragadt magához.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése