Eljő a nap - már ítéltek felettem,
hazám is megtagad -,
s a vérpadon büszkén, bár megvetetten
várom halálomat.
Hóhér és néző fürkészheti arcom,
remegni mégse lát.
Mi a halál? Csak lelked hű maradjon,
s legyőzzük a halált.
Van egy hon, ott előítéleteknél
szentebb a szerelem,
ott boldogságot nem lop el a testvér
testvértől sohasem.
Ha majd a hír tudtodra adja végem,
s friss vérem hull eléd,
mikor győzelme első örömében
ujjong a csőcselék,
hullass akkor egy könnycseppet, könyörgök,
azért, ki már halott,
hisz gyakran titkolt búval tépelődött,
s szemedben kutatott,
élte üdvét s részvétedet keresve:
a te szemed előtt
kitárult minden titka és keserve,
mely sorvasztotta őt.
De ha az áldozat gyalázatára
csak kacajod felel,
ha vádaskodsz, s a rágalmak csírája
benned talajra lel,
megbántott árnyamtól ne várj kegyelmet:
lelked felőrölöm,
akár a szú, helyét a gyötrelemnek
adja át az öröm,
nem lesz erdőd, hogy régi szép időket
életre keltegess,
úgy érzed, hogy örökké tart az élet,
s élned nem érdemes.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése