Előbb szűnik meg a csillaghadak
tarka bálja, előbb apad ki habja
az óceánnak, előbb hagyja abba
vándorútját s tér másfelé a nap,
előbb nyílnak meg az égi falak,
előbb lesz a világ formája zagyva,
mint magam szőke úrnőnek a rabja,
vagy zöldszemű hölgy mellett hű lovag.
Ó, barna szép szem, lelkem áthatottad,
s lángod benne oly nagy tüzet lobogtat,
hogy zöld szem ott sosem nyerhet csatát:
oly hő tüzet, hogy ifjan és elaggva,
én megzavart, szeretem majd a barna
szem emlékét, szívem napsugarát.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése