Tettem már száz meg száz kísérletet,
hogy lantom húrjain cifrázva zengjem,
s ezer árkusra írjam a szivemben
Ámor által elültetett nevet.
De hirtelen megszállt a döbbenet,
mert e szép név, mely úgy kínozza lelkem,
megráz, önmagamból kiforgat engem,
s kelt bennem gyötrő szenvedélyeket.
Mint a balga papnő, olyan vagyok, ki
hebeg, hangból, szóból egyszerre fogy ki,
mert az istenség földúlja szivét.
Így én is, ha a szerelem rohan rám,
zavart leszek, tátogok báva-balgán,
hangom elvész, s nem ejtek egy igét.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése