Be szép lehet a ti hegyvidéketek,
s be fényes a dús völgy csermelye, melytől éneket
tanultatok.
Bár látnám, hol van a csillogó bozót,
hol mennyei légben örök-virágozók
az évszakok!
Nem, nem! Kopár az a táj, s az ér kiapadt:
álmunkban kísértő dalunk vágy hangja csak,
szorong a szivünk,
a foszló víziók s tiltott remény hona,
nem szól halk dal s hosszú jaj ott soha,
bármit tegyünk.
Mert éji, sötétlő titkaink csak az emberek
fülét bűvölik el, s ha már nem rejteget
éjtakaró bús
tavaszi réteket s májusi ágakat,
álmodunk, míg hajnalt köszönt a nagy
nappali kórus.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése