Király vagyok, mesebeli,
országom a tenger alatt,
süket harangok konganak,
mik a tavaszt zengték teli.
Nevét, kik oly rég sírba szálltak,
a királynőknek tudni vélem,
lelkemre! S mintha tiszta éjben
hervadt virágok hullanának.
Kinccsel rakott gályáimat
elnyelték régen a habok,
s manapság a bolond vagyok,
ki vízen aranyat kutat.
Mért húzna a régi dicsőség
feketezászlós városokba,
hol barbárok, elaljasodva,
győzelmem csillagokra bőgték?
A holdat nézem mereven,
fogom a kardmarkolatot,
s várom a fényes holnapot,
mely égre tűzi címerem.
Mégis, a hódítás reménye
az ő dühükkel tölti keblem:
múlt bajnoka, a förgetegben
nem fülelek kürtök jelére?
Vagy a harangok konganak,
mik a tavaszt zengték teli?
Király vagyok, mesebeli,
országom a tenger alatt.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése