Sápadt homlokom térdeden,
hol rózsaszirmok haldokolnak:
szeress, én őszi kedvesem,
tél gyászhangja kong maholnap!
Ó, enyhítsd életundorom
simogató, szelíd kezeddel!
Király-ősökről álmodom,
de te nézz föl, s dalolni kezdj el.
Dúdolj csak, fájót, epedőt,
mit messzi múltban énekeltek,
mint haltak meg hölgyük előtt
aranysisakos fejedelmek.
S míg hős-regéből elevent
teremt újra gyermeki hangod,
mely mint Rolandnak kürtje zeng,
s míg vad táncuk járják a kardok,
csak egyre vágyom, pongyolád
rózsái közt feküdni holtan,
ki elorzott trónom jogát
visszavívni túl gyönge voltam.
/Ford.: Kálnoky László/
/Forrás: A lehetséges változatok/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése