Napfoltocskák az ágakon,
csillám, mit habján visz a csermely,
holdfény, lányarc, lakodalom,
marasztaltuk őket nagyon,
s mind messze ment el.
Sivár évszak, havak hava,
bomló kor, mely vérezve hallgat,
gyászba borult tömeg jaja,
küldtük volna őket tova,
de itt maradtak.
S közelről nézve az Időt,
láttuk, mint jár rém-karja körbe,
a kikelet a leverőt
s a fennkölt a fenyegetőt
hogy elsöpörje.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése