Harangszó veri a klastromfalat,
mintha az áldott természet üzenne.
És sápadt arcát kilobbant vizekre
hajtja a szürke szárnyú alkonyat.
Messzi rét fölött fehér csónakok
nem-e-világi árnyakat kísérnek.
Órája ez a kétségbeesésnek
s a veszett hitnek. Kelő hold ragyog.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése