Megjött a várvavárt eső, de későn.
Zölden találja még nálunk a kertet,
de már a rózsák szirma rég lepergett,
hervadt levél pironkodik a lépcsőn.
Ezt az esőt, ezt várta, várta hosszan
a tikkadt kert. Most fák, füvek remélnek,
bolond jókedve lobban a levélnek.
De a kert alatt Október lépte csosszan.
Esik eső. De mért nem jött korábban,
mikor még bimbót hozhatott a tőre?
az ágak ágaskodtak volna tőle,
meg a csírák a kert forró porában.
Ilyenkor már csak áltat, nem éltet.
Ilyenkor már jobb gyorsan hullni, halni.
Minek biztatni, szépítgetni, csalni
szegény falevelet, az elítéltet?
Jött volna még később a langyos és bő
és elkésett eső. Mikor az élet
az őszi kertben már hullásra érett
és fű, fa tudja már, hogy minden késő.
Mikor már nem biztatja, nem itatja,
csak lesegíti halkan, mert erősebb,
a hervadt levelet a bús esőcsepp.
Lefekteti hanyatt és megsiratja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése