Ily éjszakán, ily éjszaka,
vajon ki bánja, hogy
egy ilyen apró ember
székén lejjebb csúszott,
csöndesen, olyan csöndben,
hogy ne tudják soha,
csak, hogy az apró ember
hintált - ide-oda -
ily napkeltén, ily napkelet,
vajon ki nyögne fel,
hogy ez az apró ember
túl mélyen szunnyad el
hogysem kakas riassza,
vagy nyüzsgő házi nép,
vagy vadmadár a kertben,
vagy sürgős tenni-kék?
Volt hát egy apró ember,
dombon lepottyanó,
fonállal, szorgos tűvel
leckére battyogó,
hóbort, játék, vakáció,
kis és nagy álmokért -
két ilyen nagyreményű láb
milyen kis célba ért.
/Ford.: Gergely Ágnes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése