Pillangóraj a tenger fölött,
virágtánc hátán szelíd vizeknek.
E törékeny, fénylő, pici pettyek
hó pihéi, téli hírnökök?
Őszi zsongás, szelek hűse érzik.
"Tűnj, idő, tűnj!" - lombzúgás perel.
A vigasztaló nyár, míg enyészik,
víz fölé pillangókat terel.
Pusztában vigasz harangja szól.
Szirmok szállnak, s dermedtségbe fagynak.
Ó, idő, bűvös, reménytelen...
Nincs kor, mely magában megmaradhat,
mind elhagyja társát, hogy legyen
önmaga kora, - itt, ez a kor.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése