Egy talajuk van még, ez a kemény föld,
s túl erős őrük mégis a talaj.
Minden águkkal szöknének a széltől,
s kitart szilárdan valamennyi gally.
Orkánban az ágak szilánkra törnek,
s a tenger mélyét szél kavarja, mely
nagy, szürke hullámhegyeket terel,
hogy gyökerükig reszketnek a törzsek.
A kimarjult végtagú alakoknak
csak gyökere, ahol még akarat van.
Egyetlen súly: szél, tenger, szürke ég:
érzik a fák, akkor is vonagolnak,
ha a tenger s égbolt újra mozdulatlan.
Szélcsendben is mind menekülne még.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése